Részlet a könyvből...

HP7

Tizenhatodik fejezet

Godric's Hollow

Mikor Harry másnap reggel felébredt, csak hosszú másodpercek múltán rémlettek fel benne az esti események. Utána egy darabig gyermeteg reménykedéssel arra gondolt, hogy talán álom volt az egész; hogy Ron ott van, nem ment sehova. Csakhogy elég volt elfordítania a fejét a párnán, és már látta is Ron elárvult fekhelyét. A hiány az ágyon úgy vonzotta a pillantását, akár egy holttest: mikor leugrott a saját matracáról, kényszerítenie kellett magát, hogy ne nézzen oda. Hermione, aki addigra már a konyhában tett-vett, nem kívánt neki jó reggelt, sőt még a fejét is gyorsan elfordította a közeledtére. 

 Elment, gondolta Harry. Elment. Kényszeresen ezt mondogatta magában mosakodás és öltözködés közben, mintha az ismétlés gyengíthette volna a szó sokkoló hatását. Elment, és nem jön vissza. Ez immár tény volt, cáfolhatatlan igazság, hiszen Harry tudta, hogyha továbbállnak a folyópartról, Ronnak a védőbűbájok miatt esélye se lesz többé rájuk találnia. 

*

 A következő napokban egyetlen sző sem esett köztük Ronról. Harry eltökélte, hogy többé nem említi volt barátja nevét, s úgy tűnt, Hermione belátta, hogy nincs erőltetnie a témát. Mindazonáltal Harry néha éjszaka, mikor Hermione azt hitte róla, hogy alszik, hallotta a lány sírását. Ilyenkor ő maga többnyire épp a Tekergők Térképét vizsgálgatta pálcája fényével: várta a napot, amikor a Ron névvel jelzett pötty végre felbukkan a Roxfort folyosóin, bizonyítékul arra, hogy Ron az aranyvérűek védett státuszát kihasználva visszatért a kastélybeli kényelmes életbe. Ron azonban nem tűnt fel, s Harry hamarosan már csak azért vette elő újra meg újra a térképet, hogy megbámulja a Ginny Weasley feliratú pöttyöt a lányok hálójában, s közben elmélázzon azon, vajon állhatatos pillantása képes-e behatolni a lány álmába, képes - e tudatni Ginnyvel, hogy ő, Harry most épp őrá gondol, és csupa jót kíván neki. 

 A nappalokat annak szentelték Hermionéval, hogy próbálták kitalálni, mely helyeket tarthatta alkalmasnak Dumbledore  Griffendél kardjának elrejtésére. Minél többet beszéltek azonban róla, hol lenne érdemes keresniük a fegyvert, annál irreálisabb, légből kapott ötletek születtek a fejükben. Harry hiába erőltette az agyát, nem tudta felidézni, hogy Dumbledore valaha is beszélt volna neki olyan helyről, ahol esetleg elrejtene valamit. Voltak pillanatok, amikor nem is tudta eldönteni, hogy kire haragszik jobban: Ronra vagy Dumblerdore-ra. Azt hittük, tudod hogy mit csinálsz... Azt hittük, Dumbledore megmondta, mit kell tenned... azt hittük van valamilyen terved! 

 Nem tagadhatta többé, Ron teljes joggal mondta, amit mondott. Gyakorlatilag semmiféle támpontot nem kapott Dumbledore-tól. Az egy horcruxot, amit megszerzett, nem tudja elpusztítani, a többihez pedig egy lépéssel sem került közelebb. Bénító csüggedtség környékezte meg a lelkét. Immár őt magát is felháborította, hogy milyen felelőtlen volt, amikor beleegyezett, hogy barátai elkísérjék őt erre a céltalan bolyongásra. Úgy érezte, nem tud semmit, nem voltak ötletei, és feszült, önkínzó éberséggel leste, mikor adja Hermione a legkisebb jelét annak, hogy ő is közli vele: elege van, hazamegy. 

*

 Az időjárás egyre hidegebbre fordult. Harryék nem mertek hosszabban időzni egy-egy vidéken, így ahelyett, hogy Anglia déli részén maradtak volna, ahol talaj menti fagynál rosszabb sosem érte őket, folytatták az egész országra kiterjedő kóborlásukat: aludtak hegyoldalon havas esőben, lápon, ahol fagyos víz árasztotta el a sátrat, sőt egy skóciai tó közepén álló apró szigeten is, ahol reggelre félig betemette őket a hó. 

 Egy este, napokkal azután, hogy egy ház nappali szobájának ablakán bepillantva meglátták az első karácsonyfát, Harry végre elszánta magát rá, hogy újra megemlítse azt az egyetlen helyet, amit a maga részéről még felkeresésre érdemesnek tartott. Aznap este kivételesen kiadós vacsora került az asztalukra: Hermione a láthatatlanná tévő köpeny alá rejtőzve bevásárolt egy szupermarketben ( az áruk ellenértékét lelkiismeretesen elhelyezte egy nyitva talált kasszában ). Harry úgy okoskodott, hogy bolognai spagettivel és körtebefőttel  a hasában a lány bizonyára könnyebben meggyőzhető; emellett, előre látó módon, javasolta, hogy néhány órán át egyikük se viselje a horcruxot, így az most az emeletes ágy végére akasztva lógott. 

  - Hermione...

  - Hm? 

  - Gondolkodtam, és... szeretnék elmenni Godric's Hollow-ba. 

A lány felemelte a fejét, de kósza tekintete arról árulkodott, hogy még mindig a jel titkán töpreng. 

  - Jó - felelte szórakozottan. - Menjünk. 

  - Értetted, amit mondtam? 

  - Persze. El akarsz menni Godric's Hollow-ba. Egyetértek, szerintem is ott a helyünk. Nekem sincs ötletem, hogy hol másutt lehetne. Veszélyes kirándulás lesz, de minél többet gondolkodom rajta, annál valószínűbbnek 

tartom, hogy ott van. 

   - Öhm... mármint micsoda? 

Most Hermionén volt az értetlenkedés sora. 

   - Micsoda? Hát a kard! Dumbledore-ban biztos felmerült, hogy majd elakarsz menni oda, és mivel Godric's Hollow Griffendél Godrik szülőhelye... 

  - Tényleg? Griffendél Godric's Hollowban született? 

  - Harry, kinyitottad te valaha is A mágia történetét? 

  - Hát... - Harry, talán hónapok óta először, elmosolyodott. Időközben egészen berozsdásodtak az arcizmai. - Igen, rémlik, hogy egyszer kinyitottam... amikor megvettem...

  - Mivel a falu Griffendélről kapta a nevét - mutatott rá a lány -, erre akár magadtól is rájöhettél volna. - A kioktató hang végre a régi Hermionét idézte. Harr már-már azt várta, hogy felálljon, és bejelentse, hogy indul a könyvtárba. - Na szóval, A mágia történetében van egy rész a faluról. Várj csak... 

 Hermione keze eltűnt a gyöngyös táskában, s mikor kisvártatva újra felbukkant, benne volt Bathilda Bircsók A mágia története című műve. Némi lapozgatás után meg is találta a keresett részt: 

  - A Nemzetközi Varázstitok-védelmi Alaptörvény 1989 -es aláírásával megkezdődött a varázslók mai napig tartó rejtőzködése. Eleink ettől kezdve, talán magától értetődő módon, igyekeztek csoportokba tömörülni egy-egy közösségen belül. Számos olyan kisebb-nagyobb települést jegyeztek fel, amely egyidejűleg több, egymást kölcsönösen támogató és védelmező varázslócsaládnak adott otthont. A cornwalli Rossilick, a yorkshire-i Tickall  és az Anglia déli részén fekvő Widra St. Capdel ismert helyszínei voltak varázslócsalád-csoportok és toleráns, esetenként konfundált muglik békés együttélésének. Az ilyen, részben varázslók lakta települések talán legnevezetesebbike a nyugati országrészbeli Godric's Hollow: ott született a nagy Griffendél Godric és ott készítette el Bowman Wright varázslókovács az első aranycikeszt. A falu temetője tele van az ősi varázslócsaládok nevét hirdető sírkövekkel, s nyilván ezzel függ össze, hogy a kis templom környéke évszázadok óta kísértet járta hely hírében áll.
  - Rólad meg a szüleidről nem ír - csukta be a könyvet Hermione. - Bircsók profeszor csak a tizenkilencedik százat végéig dolgozza fel az eseményeket. De érted már? Godric's Hollow - Griffendél Godrik - Griffendél kardja... Dumbledore szerintem úgy gondolta, hogy te is végigmész ezen a logikai láncon.
  - Hát igen...
 Harrynek nem akaródzott bevallani, hogy eszébe sem jutott a kard, amikor javasolta, hogy menjenek el Godric's Hollowba. Őt három dolog vonzotta a faluba: a szülei sírja, a ház, ahol megmenekült a halál torkából és Bathilda Bircsók személye.
  - Emlékszel, mit mondott Muriel? - kérdezte végül.
  - Kicsoda?
  - Tudod... - Harry habozott: nem akarta kimondani Ron nevét. - Ginny nagy-nagynénje. Az esküvőn. Az, aki azt mondta rád, hogy csontos a bokád.
  - Ja igen.
 Kínos pillanat volt ez; Harry tudta, hogy Hermione kiérezte Ron nevét az utalásból. Gyorsan folytatta hát:
  - Muriel az mondta, Bathilda Bircsók mind a mai napig Godric's Hollow - ban lakik.
  -  Bathilda Bircsók - ismételte tűnődve Hermione, s közben mutatóujjával végigsimított A mágia történetének borítóján, ott, ahol domború betűkkel Bathilda neve állt. - Végül is...
 A következő pillanatban olyan látványosan elakadt a lélegzete, hogy Harrynek összerándult a gyomra; pálcát rántott, és a sátor bejárata felé nézett, arra számítva, hogy egy behatoló kezét fogja megpillantani - de nem volt ott semmi.
  - Mi van?! - kérdezte félig mérgesen, félig megkönnyebbülten. - Miért csináltad ezt? Már azt hittem, egy halálfaló mászik befelé a sátorba, vagy valami...
  - Lehet, hogy Bathildánál van a kard! Lehet, hogy Dumbledore őt bízta meg az őrzésével!
 Harry elgondolkodott ezen a lehetőségen. Bathilda már biztosan nagyon-nagyon öreg, ráadásul Muriel szerint "agyalágyult". Mennyire valószínű, hogy Dumbledore épp nála rejtette el a kardot? Ha úgy tett, akkor elég sokat bízott a véletlenre, gondolta Harry: nemhogy a kard kicserélését nem említette neki, de azt sem, hogy baráti szálak fűzik Bathildához.  Harry mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy most, mikor Hermione ilyen meglepő lelkesedéssel leghőbb kívánságának teljesülését, hiba lenne kétségetek hangoztatnia a lány elméletét illetően.
  - Igen, tényleg, lehet! Szóval akkor elmegyünk Godric's Hollowba?
  - Igen, de ezt a kirándulást gondosan elő kell készítenünk. - Hermione kihúzta magát a széken; Harry örömmel látta, hogy a lányt legalább annyira felvillanyozta az újabb akció kilátása, mint őt magát. - Először is, gyakorolnunk kell a társas dehopponálást a láthatatlanná tévő köpeny alatt, és talán alkalmaznunk kéne kiábrándító bűbájt is, hacsak nem választjuk a klasszikus Százfűlé-főzetes megoldást...

Haza fog menni, vissza fog térni arra a helyre, ahol még volt családja. Ha nincs Voldemort, Godric's Hollow-ban nőt volna fel, ott töltött volna minden vakációt. Barátokat hívhatott volna el a házukba... talán kistestvérei is lehettek volna... a tizenhetedik születésnapjára az anyja sütötte volna a születésnapi tortát. Még sosem érezte olyan valóságosnak az elveszett életét, mint most, mikor végre készült visszatérni a helyre, ahol azt elrabolták tőle. Aznap este, miután Hermione lefeküdt, kilopta a gyöngyös táskából a hátizsákját, és elővette belőle a Hagridtól kapott fotóalbumot. Hosszú hónapok után megint hosszasan nézegette szüleit, akik mosolyogva integettek neki a fényképről - arról a pár papírdarabról, ami megmaradt neki belőlük.
Legszívesebben már másnap elindult volna Godroc's Hollow-ba, de ez a szándéka nem találkozott Hermionééval. A lány, mivel meggyőződése volt, hogy Voldemort számít Harry felbukkanására szülei halálának helyszínén, határozottan kijelentette, hogy addig nem kelnek útra, amíg  nem biztosították maguknak a lehető legtökéletesebb álcázást. A nap, amikor Hermione végre kielégítőnek ítélte felkészültségüket - azaz birtokukban volt pár hajszál, amit karácsonyi bevásárlásukat végző ártatlan mugliktól zsákmányoltak, valamint  már álmukból felverve is tudtak láthatatlanná tévő köpeny alatt hopponálni és dehopponálni -, egy héttel később érkezett el.
 A sötétség leple alatt szándékoztak a faluba hopponálni, ezért csak késő délután itták meg a Százfűlé-főzetet.  Attól Harry egy középkorú, kopaszodó férfinak, Hermione pedig az illető mugli alacsony és jellegtelen külsejű feleségének a másává vedlett. A gyöngyhímzett táska, amibe minden holmijukat bepakolták ( a horcrux kivételével, mert azt Harry a nyakában viselte ), Hermione állig begombolt kabátjának egyik belső zsebébe került. Ezután Harry kettejükre borította a láthatatlanná tévő köpenyt, és késlekedés nélkül belevetették magukat a fullasztó sötétségbe.

**

Levetették a köpenyt, Harry a kabátja alá dugta, s ettől kezdve minden figyelmüket a falunak szentelhették. A jeges levegő az arcukba csípett, ahogy sorban elhaladtak a házak mellett - talán amellett is, amelyikben Lily és James Potter élt egykor, vagy amellett, amelyben Bathilda lakott. Harry megbámulta a bejárati ajtókat, a hóborította tetőket, a tornácokat; titkon remélve, hogy felismeri valamelyiket, jóllehet tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen alig múlt egyéves, mikor végleg elvitték innen. Még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán meglátná a házukat - nem tudta, mi történik abban az esetben, ha a Fidelius - bűbáj alanyai meghalnak. Végül a szűk utca, amin haladtak, elkanyarodott balra, és feltűnt a szemül előtt egy kis tér, a falu főtere. 

 A tér közepén egy szélfútta karácsonyfa társaságában, színes lámpafüzérek között háborús emlékműnek tűnő oszlop meredt az ég felé. Körös-körül boltok kirakatai világítottak, de volt ott postahivatal, kocsma és egy kis templom is, melynek ólomüveges ablakai színes drágakövekkel kirakott ékszerekként ragyogtak. 

 A nagyobb forgalomnak köszönhetően itt keményre és csúszósra volt taposva a hó. Harryék útját most már számos járókelő keresztezte, sétáló alakjukat egy-egy pillanatra aranyba vonta az utcalámpák fénye. A kocsma ajtaja kinyílt, majd becsukódott: egy másodpercig nevetés és popzene áradt ki rajta. Aztán a kis templomban felcsendült egy karácsnyi ének. 

  - Figyelj, Harry, szerintem szenteste van - mondta Hermione. 

  - Gondolod? 

Harry már rég nem tartotta számon a dátumot; hetek óta nem volt a kezükben újság. 

  - Igen, biztos vagyok benne. - Hermione tekintete a templomon időzött. - Akkor ők is... ők is odabent vannak, nem? A szüleid. Nézd, ott a temető a templom mögött. 

A templom mögött sötét sírkövek sorai emelkedtek ki a sápadtkék hómezőből, melyet elszórtan tűzpiros, arany és zöld foltokkal pettyezett az ólomüveges ablaktáblákon kivetülő fény. Harry a kabátzsebében rejtőző pálcát szorongatva odalépett a legközelebbi sírhoz. 

  - Nézd, ez egy Abbott! Lehet, hogy rokona Hannah-nak. 

  - Halkabban...kérlek - könyörgött Hermione. 

Lábaik nyomán sötét lyukak maradtak a hóban, ahogy elindultak a sírok között. Lassan gázoltak egyre beljebb, meg-megálltak, régi sírkövek fölé hajoltak, hogy kibetűzzék felirataikat, s időről időre hunyorogva fürkészték a környező sötétséget, hogy megbizonyosodjanak róla, egyedül vannak. 

  - Harry, gyere! 

 Hermione két sorral odébb járt; Harry kalapáló szívvel gázolt vissza hozzá a hóban. 

  - Megvan a...? 

  - Nem, de nézd! 

 A lány egy zuzmófoltos gránitsírkőre mutatott. Harry lehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse. Kedra Dumbledore, ez állt a sötét kövön, alatta a születés és elhalálozás dátuma, az alatt pedig:  és lánya, Ariana. 

Még lejjebb egy idézetet véstek a sírkőbe: 

   Ahol a kincsed, ott a szíved is.

 Rita Vitrol és Muriel tehát bizonyos dolgokat jól tudtak. A Dumbledore család valóban itt élt, és több tagja itt is halt meg. 

 A sírt látni rosszabb volt, mint csupán hallani róla. Harrynek megint a fejébe tolakodott a gondolat, hogy Dumbledore -nak és neki is az életének egy része van ebben a temetőben elhantolva, s hogy Dumbledore ezt titkolta, pedig beszélnie kellett volna róla. Felkereshették volna a temetőt - Harry belegondolt, milyen jó lett volna, ha megtudja, hogy ilyen fontos dolog köti össze kettejüket. Csakhogy a jelek szerint Dumbledore nem tulajdonított semmiféle jelentőséget annak, hogy családjaik egy temetőben nyugszanak; talán puszta véletlennek tartotta ezt, mellékes körülménynek, ami a Harrynek szánt feladat szempontjából lényegtelen. 

 Hermione őt nézte, s Harry örült, hogy a sötétség elrejti az arcát. Újra elolvasta a kőbevésett mondatot: Ahol a kincsed, ott a szíved is. Ötlete sem volt, mire utalhatnak ezek a szavak. Az idézetet bizonyára Dumbledore választotta, hisz anyja halálával ő lett a családfő. 

  - Biztos, hogy sosem említette...? - kérdezte óvatosan Hermione. 

  - Nem - vágta rá Harry. - Menjünk tovább. 

 Otthagyta a sírt, és azt kívánta, bár ne is látta volna. Elege volt ebből a nehezteléssel vegyülő, zaklatott izgalomból. 

  - Itt van! - kiáltott fel néhány pillanattal később Hermione. - Jaj, nem, bocsánat. Azt hittem, Potter van ráírva. 

 A lány homlok ráncolva hajolt egy szétfagyott, mohos sírkő felé. 

  - Gyere csak ide egy percre! 

 Harry unta már a kitérőket, kelletlenül indult vissza a hóban. 

  - Mi van? 

  - Nézd! 

 A sírkő nagyon régi volt, felirata már jószerével olvashatatlan. Hermione a név alatti ábrára mutatott. 

  - Itt az a jel, ami könyvben volt! 

 Harry alaposan megszemlélte a kopott vésetet, és megállapította, hogy az valóban egy háromszögnek tűnik. 

  - Igen... lehet...

 Hermione fényt gyújtott pálcája hegyén, és megvilágította vele a nevet a sírkövön. 

  - Ig...Ignotus, ha jól látom...

  - Én tovább keresem a szüleimet, nem baj? - mondta nem minden ingerültség nélkül Harry, és otthagyta a régi sírkő mellett guggoló Hermionét. 

 Időről időre látott egy - egy vezetéknevet, amit, az Abbotthoz hasonlóan ismert a Roxfortból. Egyes varázslócsaládoknak több nemzedéke is itt volt eltemetve, de a régi dátumok arról árulkodtak, hogy ezek a családok vagy már kihaltak, vagy azóta elköltöztek Godric's Hollow-ból.  Harry egyre mélyebbre hatolt a kőtáblák erdejében, és minden egyes újabb sírhoz a reménykedés és szorongás vegyes érzésével lépett oda. 

 Aztán egyszerre mintha hirtelen sűrűbbé vált volna a sötétség és még mélyebbé a csend. Harry nyugtalanul körülnézett. Dementorok? Aztán rádöbbent, hogy csak a templom lámpái aludtak ki; időközben véget ért a karácsonyi éneklés, s lassan a térre visszatérő emberek zsibongása is a távolba veszett. 

 Aztán harmadszor is felcsendült Hermione hangja, élesen, tisztán, néhány méteres közelségből.

  - Gyere ide... itt vannak.

 Harry rögtön tudta, hogy most tényleg elérkezett a pillanat. Ahogy elindult Hermione felé, ugyanazt az iszonyú 

nyomást érezte a mellkasán, amit Dumbledore halálakor: a gyász fájdalma összepréselte a szívét, a tüdejét. 

 A sírkő csupán két sorral volt Kendráé és Arináé mögött. Fehér márványból készült, akárcsak a Dumbledore-oke, s mivel szinte világított a sötétben, felirata könnyen olvasható volt. Harrynek nem kellett letérdelni, de még csak túl közel se mennie hozzá, hogy lássa, mi áll rajta. 

   

 James Potter, szül. 1960 március 27., megh. 1981. október 31.

 Lily Potter, szül. 1960 január 30., megh. 1981 október 31.

     Utolsó  ellenségként a halál semmisül meg.

Harry lassan, szinte betűről betűre olvasta el a feliratot, mintha ez volna az egyetlen alkalma rá, hogy felfogja az értelmét. Az utolsó sort fennhangon olvasta fel.

  - Utolsó ellenségként a halál semmisül meg. -  Borzalmas gondolat ötlött fel benne, szinte páni rémület fogta el tőle. - Ez a halálfalók eszméje, nem? Hogy kerül ez ide? 

  - Harry, ez nem az a legyőzés, amit a halálfalók akarnak - magyarázta szelíden Hermione. - Ez azt jelenti, hogy... hisz tudod... hogy túlélni a halált. Élni a halál után....