HP.3


Tizenkettedik fejezet

A patrónus

Harry nem kételkedett Hermione jó szándékában, ennek ellenére haragudott a lányra. Néhány röpke óráig a világ legjobb seprűjét mondhatta a magáénak, de Hermione árulkodása miatt most már abban sem lehetett biztos, hogy valaha viszont látja a Tűzvillámot. Meggyőződése volt, hogy a seprűnek semmi baja - de vajon milyen állapotban lesz a százféle átokkimutató átok után? 

Ron is haragudott Hermionéra. Szétszedni egy vadonatúj Tűzvillámot - ez az ő szemében felért egy emberiség ellenes bűntettel. Hermione viszont semmi megbánást sem mutatott, sőt kerülni kezdte a klubhelyiséget. Harry és Ron feltételezték, hogy a könyvtárba menekült, és meg sem próbálták visszacsábítani. 

*

A szünet utolsó napjának estéjén Wood odalépett Harryhez.

 - Jót telt a karácsony? - kérdezte, majd választ sem várva leült, és fojtott hangon folytatta: - A szünetben volt időm végiggondolni a dolgokat, Harry. Aggasztó, ami a múltkori meccsen történt. Ha a dementorok legközelebb is megjelennek... Úgy értem, nem engedhetjük meg magunknak, hogy... szóval... - Wood zavartan elhallgatott. 

 - Minden elkövetek, hogy ez még egyszer ne forduljon elő - sietett a válasszal Harry. - Lupin professzor megígérte, hogy megtanít védekezni a dementorokkal szemben. Ha igaz, már a héten elkezdjük a gyakorlást. Azt mondta, karácsony után ráér.

Wood arca felderült. 

 - akkor jó. Nem szívesen mondanék le rólad, Harry. Jut eszembe, rendeltél magadnak új seprűt? 

*

Csütörtök este nyolc órakor Harry kimászott a portréjukon, és elindult a mágiatörténet tanterem felé. Azt sötéten és üresen találta. Egy pálca suhintással meggyújtotta a lámpákat, és várt. Öt perccel később fel is tűnt Lupin professzor, karjában egy jókora ládával, amit sietve lerakott Binns professzor asztalára. 

 - Az meg mi? -érdeklődött Harry.

 - Egy új mumus - felelte Lupin. - Kedd óta az egész kastélyt átkutattam, és a végén rábukkantan erre a példányra Frics úr  irattartó szekrényében. Ennél jobb dementorutánzatott nem találunk. A mumus, ha meglát téged, nyomban dementorrá változik, így aztán gyakorolhatunk rajta.  Mikor nem használjuk, az irodámban tárolom majd, az íróasztalom aljában jó helye lesz. 

 - Rendben - bólintott Harry. igyekezett leplezni izgalmát, s úgy tenni, mintha roppant elégedett lenne, hogy Lupin ilyen jó dementorpótlékot szerzett neki. 

 - Nos... - Lupint előhúzta pálcáját,  és intett Harrynek, hogy ő is vegye elő az övét. - A varázslat, amivel megismertetlek, a mágia magasiskolája - messze meghaladja a Rendes Bűbájos Fokozat szintjét. A neve patrónus-bűbáj. 

 - És hogy működik? - kérdezte lámpalázasan Harry. 

 - Ha tökéletesen végzik el, - magyarázta Lupin -, megidéz egy patrónust. A patrónus egyfajta dementorűző védelem, ami pajzsként működik közted és a dementor között. 

Harry egy pillanatra elképzelte magát, amint elbújik egy Hagrid méretű, furkósbottal felszeret alak mögött. Lupin professzor közben folytatta: 

 - A patrónus valójában egy pozitív erő; magába foglalja mindazt, amivel a dementor táplálkozik - a reményt, a boldogságot, az életkedvet -,  viszont nem képes elcsüggedni, mint a hús-vér emberek, így a dementor nem árthat neki. Azonban hangsúlyoznom kell, Harry: a patrónus-bűbáj nagyon nehéz. Még a diplomás varázslók közül se mindenki boldogul vele. 

 - Hogy néz kin egy patrónus? - kérdezte Harry. 

 - Attól függ, ki idézi meg. Minden varázslónak megvan a maga patrónusa. 

 - És hogyan kell előhívni? 

 - Egy varázsigével, ami azonban csak akkor hat, ha nagyon erősen összpontosítasz egy felhőtlenül boldog emlékre, miközben kimondod. 

 Harry erősen eltöprengett, hogy mi lehetne az a boldog emlék. A Dusleyékkal töltött évek eseményei közül természetesen egy se jöhetett szóba. Végül azt a pillanatot választotta, amikor először ült seprűnyélen. 

 - Megvan - mondta, s igyekezett minél pontosabban felidézni a bizsergő, boldog izgalmat, amit akkor érzett. 

 - A varázsige így szól... - Lupin megköszörülte a torkát. - Expecto patronum ! 

 - Expecto patronum - ismételte motyogva Harry. - Expecto patronum. 

 - Erősen koncentrálsz a boldog emlékedre? 

 - Öh... igen - Harry gondolatban gyorsan visszakanyarodott az első seprűlovagláshoz. -Expecto patrono... nem, patronum... bocsánat... expecto patronum, expecto patroum....

 Pálcája hegyéből kicsiny, ezüstös gőzfelhő tört elő...