Részlet a könyvből...

HP 4.

Tizenkettedik fejezet

A Trimágus Tusa

A fiákerek begördültek a szárnyas vadkanok szobraival díszített kovácsoltvas kapun, és a viharossá fokozódó szélben inogva felkaptattak a kastélyhoz vezető lankás emelkedőn. Harry elmélázva nézte az eső sűrű függönye mögött felsejlő, kivilágított ablakokat. Aztán a fiáker végre megállt, s az eget szabdaló villámok fényében kirajzolódott a kastély magas tölgyfaajtaja. Az ajtóhoz vezető kőlépcsősoron már ott szaladtak a legutóbb befutott kocsi utasai.  Harry, Ron, Hermione és Neville sem késlekedtek sokáig; lehajtott fejjel kimásztak a fiákerből, majd nyomban futásnak eredtek, s csak akkor pillantottak fel ismét, amikor már a fáklyát fényében fürdő, tágas bejárati csarnokban álltak, ahonnan az emeletre vezető impozáns márványlépcső indult. 

*

  - Gyerünk, gyerünk, indulás! - parancsolt rá McGalagony az ázott diákseregre. - Vonuljanak be a nagyterembe, de szaporán! 

 Harry, Ron és Hermione csúszkálva-botladozva elindultak a bejárati csarnok jobb oldalán nyíló kétszárnyú ajtó felé. Ron szitkozódott tehetetlen dühében, és ingerült mozdulattal hátracsapta csöpögő fürtjeit. 

 A nagyterem az ilyenkor szokásos ünnepi díszben pompázott. Az asztalok fölött lebegő száz meg száz gyertya fényében aranytányérok és-kupák csillogtak. A Roxfort négy háza részére kijelölt négy hosszú asztal melletti helyek többségét már elfoglalta a vidám zsibongó diáksereg.  Az ötödik asztal, melyet a tanárok és más dolgozók számára tartottak fenn, a terem végében, a többire merőlegesen állt. Itt, a nagyteremben sokkal melegebb volt, mint a bejárati csarnokban. Harry, Ron és Hermione elhaladtak a mardekárosok, a hollóhátasok és a hugrabugosok mellett, s az utolsó asztalhoz érve leültek Félig Fej Nélküli Nick, a Griffendél -torony kísértete mellé. A gyöngyházfényű, áttetsző testű Nick ezen az estén is szokásos, zekéből és harisnyából álló öltözékét viselte, melyet feltűnően széles fodorgallér egészített ki. A gallér kettős célt szolgált: egyrészt kivételes eleganciát volt hivatott kölcsönözni viselőjének, másrészt biztosította, hogy Nick szinte teljesen levágott feje viszonylag stabilan üljön két válla között. 

*

Miután a desszert is bekebelezésre került, s a tálakról eltűnt a maradék, Albus Dumbledore ismét szólásra emelkedett. A nagyteremben elült a zsivaj, s már csak a zúgó szél és a kopogó eső zavarta meg a csendet.

  - Nohát! - szólt Dumbledore, és mosolyogva körülnézett a teremben. - Most, hogy gyomrunkra vándoroltak az asztal ajándékai, bátorkodom ismét a tisztelt társaság figyelmét kérni. 

  - Frics úr, iskolánk gondnoka megkért, hogy tájékoztassalak benneteket: jelen tanévtől fogva a tiltott tárgyak közé tartozik a jajgató jojó, a fogas frizbi, valamint a perpentuum bumeráng is. A teljes, négyszázharminchét tételből álló lista bármikor megtekinthető Frics úr szobájában - ha esetleg érdekel valakit. 

 Dumbledore szája gyanúsan felfelé görbült.

  - Mint minden évben, most is hangsúlyozom - folytatta -, hogy a bortokon található erdőbe diákoknak tilos a belépés; ugyanez vonatkozik Roxmorts falura is az első- és másodévesek esetében. 

  - Emellett szomorú kötelességem közölni veletek, hogy az idén elmarad a házak közötti kviddicsbajnokság. 

  - Micsoda? - horkant fel Harry. 

 Ránézett Fredre és George-ra, akik ugyancsak benne voltak a Griffendél csapatában. Az ikrek némán hápogva meredtek az igazgatóra. Dumbledore folytatta: 

  - Ennek magyarázata nem más, mint hogy októberben kezdetét veszi az iskolánkban egy rendezvény, ami a tanév végéig tart majd, s ami mellett tanáraitoknak sem idejük, sem energiájuk nem marad egyéb programok megszervezésére. Merem állítani azonban, hogy az említett rendezvény mindenért kárpótol majd benneteket. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén a Roxfortban...

 Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta meg a falakat, és kicsapódott a nagyterem ajtaja. 

 A küszöbön egy fekete úti köpenybe burkolózó férfi állt, kezében hosszú bottal. egyszerre minden fej az idegen felé fordult, akit egy pillanatra fényesen megvilágított az égmennyezeten átcirkáló kétágú villám. A férfi lehúzta fejéről a csukját, megrázta sörénynek is beillő, hosszú, őszes haját, és elindult a tanári asztal felé. 

 Az idegen minden második lépése döngve visszhangzott a teremben. A keresztben álló asztal elé érve befordult jobbra, és nehéz léptekkel Dumbledore felé indult. Ekkor újabb villámlás hasított át a mennyezeten. Hermione felsikoltott ijedtében. 

 A villám fényében élesen kirajzolódott a jövevény arca - egy arc, amelyhez foghatót Harry még soha nem látott. A férfi ábrázatát mintha egy darab repedezett fából faragta volna ki egy kontár, akinek fogalma sem volt róla, hogyan fest egy emberi arc, s ráadásul a vésővel is pocsékul bánt. Az idegen bőrét keresztül-hasul forradások tömege szabdalta; szája sötét hasadékra emelkedett, s orrának nagy része hiányzott. A legrémisztőbb azonban a férfi szeme volt.

 Az egyik szem kicsi volt és feketén fénylett, a másik viszont nagy volt és kerek, akár egy pénzdara, és sugárzó acélkékben játszott. Ez a kék szem sosem pislogott, és egy másodpercre sem állt meg; a másiktól teljesen függetlenül, szüntelenül jobbra-balra, fel és le járt - aztán egyszer csak teljesen befordult - mintha a fej belsejét nézné -, s már csak az üres szemfehérje látszott belőle. 

 Az idegen megállt Dumbledore előtt, és kinyújtotta arcához hasonlóan megszabdalt kezét. Az igazgató kezet rázott vele, s néhány szót mormogott. Harry nem hallotta, mit mond, de úgy tűnt, valamit kérdezhetett, mert a jövevény fejét rázva válaszolt neki. Dumbledore bólintott, s invitáló kézmozdulattal a jobbján álló üres székre mutatott. 

 Az idegen leült, kirázta arcából szürke sörényét, majd maga elé húzott egy tál kolbászt, és az egészet orra maradványai elé emelte. Miután alaposan megszagolta az ételt, elővett egy kést, felszúrt vele egy darab kolbászt, és enni kezdett. 

  - Bemutatom iskolánk új sötét varázslatok tanárát - harsogta bele a csendbe Dumbledore -, Mordon professzor urat. 

 Szokás volt a tanárokat tapssal köszönteni, de ezúttal egyetlen diák vagy tanár sem emelte fel a kezét - Dumbledore-on és Hagridon kívül. A két pár tenyér árva  csattogása azonban csak még kínosabbá tette a csöndet, így hát ők is hamar felhagytak  a tapsolással. A jelenlévőket oly mértékben sokkolta a rémisztő külsejű  Mordon megjelenése, hogy nem igen voltak képesek másra, mint dermedten meredni rá. 

 Harry közelebb hajolt Ronhoz.

  - Mordon? - súgta. - Rémszem Mordon? Az, akinek reggel az apád a segítségére sietett? 

  - Csak ő lehet - felelte az álmélkodástól bambán Ron.

  - Mitől néz ki így? - suttogta Hermione. - Mi történt az arcával? 

  - Nem t'om - súgta vissza Ron. 

 Mordont szemlátomást cseppet sem zavarta a hűvös fogattatás. Az asztalon álló sütőtökleveses kancsót egy pillantásra sem méltatva újra benyúlt köpenye alá, elővett egy laposüveget, és nagyot húzott belőle. Ahogy az iváshoz felemelte a karját, köpenye feljebb csúszott, s Harry az asztal alatt egy karmokban végződő falábat pillantott meg. 

 Dumbledore megköszörülte a torkát, és mosolyogva végignézett a Mordont bámuló diákok seregén. 

  - Tehát, ahogy mondtam - szólt -, iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz - egy olyan eseményé, amelyre több mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a Trimágus Tusát.