Részlet a könyvből...

HP6

Tizenötödik fejezet

A Megszeghetetlen Eskü

Hermione napjai annyira be voltak táblázva, hogy Harry csak esténként tudott nyugodtan beszélni vele. Olyankor Ron amúgy is annyira el volt foglalva Lavarderrel, hogy nem törődött vele, mit csinál Harry. Hermione nem volt hajlandó a klubhelyiségben tartózkodni, mikor Ron is ott volt, így hát Harry elkísérte őt a könyvtárba, ahol azonban csak suttogva társaloghattak. 

  - Szíve joga, hogy azzal csókolózzon, akivel akar - mondta Hermione, miközben Madam Cvikker, a könyvtárosnő a távolabbi polcok között sétált. - Engem a legkevésbé sem érdekel. 

 Azzal felemelte a pennáját, és olyan erőteljesen tett pontot egy i-re, hogy kilyukadt tőle a pergamen. Harry nem felelt. Lassan kezdett attól tartani, hogy elmegy a hangja a sok hallgatástól. Még mélyebben hajolt a Bájitaltan haladóknak föle, és folytatta az örökelixírek tulajdonságainak kijegyzetelését, időről időre megállva, hogy kibetűzze a Herceg hasznos adalékait Libatius Tinctor szövegéhez. 

  - Egyébként pedig - folytatta néhány másodperc szünet után Hermione - jobb lesz, ha vigyázol.

  - Utoljára mondom - szólt a háromnegyed órás némaságtól kissé rekedten Harry -, nem adom vissza ezt a könyvet. Már eddig is többet tanultam a Hercegtől, mint Pitontól és Lumpslucktól...

   - Nem a nyavalyás Hercegről beszélek - vágott a szavába Hermione, s olyan dühös pillantást vetett a könyvre, mintha az sértegette volna őt. - Bementem a lányvécébe, mielőtt idejöttem. Ott találtam vagy tíz lányt, köztük azt a Romilda Vane-t. arról beszélgette, hogyan tudnának szerelmi bájitalt beadni neked.           Mindegyik azt szeretné, ha őt vinnéd el Lumpsluck fogadására, és úgy tűnik bevásároltak Fred és George bájitalaiból. Márpedig azok sajnos működnek...

   - Akkor miért nem kobozod el tőlük a cuccot? - méltatlankodott Harry. Elképesztőnek tartottak, hogy        Hermionét épp ezen a kritikus ponton hagyja cserben a szabálykövetési mániája. 

   - A vécébe nem vitték magukkal a bájitalt - legyintett bosszúsan Hermione. - Ott csak ötletbörzét tartottak. Félek, hogy még a te híres Félvér Herceged sem tud olyan szert - itt ismét megvető pillantást vetett a könyvre -, ami tucatnyi különböző szerelmi bájital ellen hatásos. Úgyhogy azt ajánlom, gyorsan hívj meg valakit, hogy a többi lemondjon rólad. Holnap este lesz a pari - ezek most már mindenre képesek.

*

  Jó érzés volt, hogy már nem kell suttogniuk; a néptele, lámpafényes folyosókat róva lelkesen elvitatkoztak rajta, hogy Frics és Madam Cvikker ápolnak - e titkos szerelmi viszonyt vagy sem.

  - Csörgősipka - Mondta Harry a Kövér Dámának. Ez volt az új, ünnepi jelszó.

  - A fejedre - felelte huncut mosollyal a festett hölgy, és kitárta a bejáratot. 

 Amint Harry bemászott a lyukon, odalépett hozzá Romilda Vane.

  - Szia! Kérsz violalikőrt? 

 Hermione " na, mit mondtam" -  pillantást küldött hátra a válla fölött

  - Kösz nem - felelte gyorsan Harry. - Nem nagyon szeretem. 

  - Jó, de ezt fogadd el. - Romilda egy dobozt nyomott Harry kezébe. - Lángnyelv - whiskyvel töltött csokikondér. A nagymamám küldte, de nekem nem ízlik. 

  - Aha...öhm, köszönöm - hebegte tanácstalanul Harry - Bocs, de oda kell menne a... 

 A mondat végét elkente, s közben már iszkolt is Hermione után. 

  - Megmondtam - kommentálta az incidenst Hermione. - Ha végre elhívnál valakit, békén hagynának, és...

 Hírtelen megdermedtek a vonásai: ekkor vette észre Ront és Lavandert, akik azt egyik karosszékben nyalták-falták egymást. 

   - Jó éjszakát, Harry! - köszönt el Hermione, s bár még csak este hét óra volt, nyomban el is indult a lányok hálótermei felé.

*

   - Ki van akadva egy kicsit - jegyezte meg Luna. - Először azt hittem, Hisztis Myrtle van a vécében, de aztán láttam, hogy Hermione az. Ron Weasley-ről mondott valamit...

  - Igen, megint hajba kaptak - bólintott Harry. 

  - Ron nagyon vicces tud lenni - folytatta Luna, mikor elindultak Harryvel a folyosón. - De néha undok egy kicsit. Tapasztaltam tavaly. 

  - Hát igen...- hagyta rá Harry. Ismét megállapította magában, hogy senkit sem ismer, aki ilyen meghökkentő nyilvánossággal mondana ki kellemetlen igazságokat, mint Luna. - Na és hogy telt a féléved? 

  - Egész jól - felelte a lány. - Habár kicsit magányos voltam a DS nélkül. De Ginny mindig kedves hozzám.   A múltkor is, átváltoztatástan órán rászólt két fiúra, akik Lüke Lunának csúfoltak...

  - Nincs kedved eljönni Lumpsluck partijára? 

  Harry úgy hallotta a saját hangját, mintha valaki más beszélt volna belőle. 

  Luna csodálkozva tekintett rá dülledt szemével. 

   - Lumpsluck partijára? Veled? 

   - Aha. Vendéggel kel mennünk, és gondoltam, talán van kedved... mármint...- Harry mindenképp egyértelművé akarta tenni a meghívás természetét. - Mármint úgy gondoltam, hogy mint barátok mennénk együtt. De ha nem akarsz...

  Most már nem bánta volna, ha Luna nemet mond. 

  - Dehogynem. Nagyon örülnék, ha elmennénk mint barátok! - felelte Luna olyan boldog mosollyal, amilyet  Harry még sosem látott az arcán. - Még soha senki nem hívott el engem partira mint barátot! azért festetted be a szemöldöködet? A partira? Fessem be én is az enyémet? 

  - Ne - válaszolta határozottan Harry - A szemöldököm nem direkt ilyen, majd megkérem Hermionét, hogy színezze vissza. Jó, akkor nyolckor találkozunk a bejárati csarnokban. 

  - Áhááá! - visított egy hang a fejük felett, alaposan rájuk ijesztve. Észre sem vették, hogy elsétáltak  Hóborc alatt, aki fejjel lefelé lógott egy csilláron, és kajánul vigyorgott rájuk. 

  - Lükét viszi a partira Potti! Lüke Lunát szereti! Potti Lükét szeretiiii! 

 Azzal kacagva elsuhant, és tovább visította mondókáját. 

  - Ennyit az ember magánügyeiről - dünnyögte Harry. 

*

 A bejárati csarnokban  este nyolc órakor meglepően sok lány ácsorgott, és valami okból mint duzzadó pillantásokat váltottak az érkező Harryre. Luna flitteres, ezüst színű talárt viselt - ez ugyan elszórt vihogást váltott ki a kibicek körében, de Harry egyáltalán nem találta csúnyának a ruhát, annak pedig külön örült, hogy Luna lemondott répa-fülbevalójáról, vajsörösdugó-nyakláncáról és fantomfigyelő szemüvegéről.

  - Szia - köszönt a lánynak. - Mehetünk is, nem? 

  - Persze. Hol van a pari? 

  - Lumpsluck szobájában.

 Már közeledtek Lumpsluck dolgozószobájához: lépéstőr lépésre tisztábban hallották a felcsendülő nevetéseket, a zeneszót és a beszélgetés egyeletlen moraját. Lumpsluck szobája - vagy mert úgy építették, vagy mert lakója valamilyen mágikus trükköt alkalmazott - sokkal tágasabb volt, mint az összes többi dolgozószoba. A falakat és a mennyezetet smaragdzöld, bíbor és arany színű függönyök borították, amitől azt ott-tartózkodót hatalmas sátorban érezhették magukat. A zsúfoltságig telt helyiség vörös fényben fürdött a plafon közepén lógó díszes lámpa jóvoltából, melynek búrájában, mint megannyi fényes parázsszem, cöpnyi tündérek röpködtek. A távoli sarokból énekszó szárnyalt fel, mandolinzenével kísérve. Őszülő talárosok egy csoportja fölött pipafüstfelhő gomolygott, s lent, a lábak erdejében sipító - cincogó házimanók navigáltak, fejükön egy-egy megrakott ezüsttállal, holmi vándorló asztalkák gyanánt. 

  - Harry, kedves fiam - zendült fel nyomban Lumpsluck hangja, mikor Harry és Luna befurakodtak az ajtón. - Gyere, csak gyere, rengeteg embert akarok bemutatni neked! 

 Lumpsluck, aki szmokingot s hozzá bojtos bársonysüveget viselt, olyan olyan szorosan fogta meg Harry karját, mintha dehopponálni készülne vele. Célirányosan a helyiség közepe felé vonszolta a fiút, aki viszont Lunát vonszolta maga után a kezénél fogva. 

  - Harry, bemutatom régi tanítványomat, Eldred Worple-t, a Vértestestvérek - Életem a vámpírok között íróját - és a barátját, Sanguinit. 

 Worple, egy alacsony, szemüveges emberke, megragadta és lelkesen megrázta Harry kezét; a vámpír Sanguini, aki hórihorgas volt, csontsovány, és sötét árnyék ült a szeme alatt, csupán biccentett. Lerítt róla, hogy halálosan unatkozik. Nem messze tőle izgatott lánycsapat sustorgott, kíváncsi pillantásokat vetve felé. 

  - Harry Potter! El vagyok ragadtatva! - lelkendezett Worple, s rövidlátó szemével alaposan megvizsgálta  Harry arcát. - Épp a minap kérdezte Lumpsluck professzortól: Hol marad Harry Potter régen várt életrajza? 

  - Öhm - hümmögött Harry -, valóban?

  - Tényleg olyan szerény, mint Horatius mondta! - nevetett Worple. - No de komolyra fordítva a szót... - itt valóban szenvtelenül tárgyilagos hangnemre váltott. - A legnagyobb örömmel vállalnám, hogy megírom az életrajzodat - a tömegek szó szerint epekednek, hogy többet tudjanak rólad! Ha adnál nekem egy interjúsorozatot, teszem azt, négy-öt órás ülésekben, akkor néhány röpke hónap alatt készen is lennénk a könyvvel. Biztosíthatlak, hogy részedről minimális erőfeszítést fog igényelni a munka - kérdezd csak meg Sanguinit, hogy... Sanguini, itt maradsz! - csattant fel hírtelen Worple, mivel a vámpír mohó képpel araszolni kezdett a lányok felé. - Nesze, egyél pástétomot! 

 Azzal felkapott egy szendvicset az egyik arra járó házimanó tálcájáról, Sanguini kezébe nyomta, majd ismét Harryhez fordult: 

  - Kedves fiam, el nem tudod képzelni, mennyi aranyat kereshetnél... 

  - Köszönöm, de nem érdekel - jelentette ki határozottan Harry - És most bocsásson meg, de beszélnem kell egy barátommal.

 Azzal ismét kézen fogta Lunát, és bevette magát vele a tömegbe. Néhány másodperce valóban egy barna hajkoronát látott eltűnni két alak között, akik a Walpurgis Lányai együttes tagjainak tűntek. 

  - Hermione! Hermione! 

  - Harry! Hála istennek, hogy megvagy! Szia, Luna! 

  - Veled meg mi történt? - kérdezte Harry, mivel Hermione olyan kócos és zilált volt, mintha egy ördög-hurok erdőn verekedte volna át magát. 

  - Épp most szöktem meg... szóval, idáig Cormackel voltam - felelte a lány. - A fagyöngy alatt - tette hozzá magyarázatképpen, mivel Harry továbbra is kérdőn nézett rá. 

  - Te akartad, megérdemled - foglalta össze a véleményét Harry. 

  - Vele tudtam a legjobban bosszantani Ront - érvelt hideg logikával Hermione. - Eleinte Zacharias Smith-t fontolgattam, de mindent számba véve úgy gondoltam...

  - Fontolgattad Zacharias Smith-t? - visszhangozta borzadva Harry. 

  - Igen, és most már kezdem bánni, hogy nem mellette döntöttem. Gróp fonom úriember ehhez a  McLaggenhez képest. Gyertek, menjünk át oda, úgyis látjuk, ha jön, olyan magas. 

 Hármasban megindultak a helyiség túlsó oldala felé - út közben szereztek egy-egy kupa mézsört -, s túl  későn vették észre, hogy a kiszemelt helyen Trelawney professzor álldogált egymagában. 

*

 Hermione olyan hirtelen tűnt el, mintha dehopponált volna: egyik pillanatban még ott állt Harry mellett, a következőben pedig már el is nyelte a tömeg. 

  - Nem láttad Hermionét? - kérdezte McLaggen egy fél másodperccel később, miután felbukkant két hahotázó boszorkány között. 

  - Sajnálom, nem - felelte Harry, s gyorsan elfordult, hogy inkább Lunához csatlakozzon, feledve, kivel beszélget a lány. 

 Trelawney sajnos már felismerte őt, s remegő, mély hangon megszólította: 

  - Harry Potter! 

  - Jó estét - köszönt tartózkodóan Harry. 

  - Draga fiam! - suttogta teli torokból a jósnő. - A sok pletyka! A sok kósza történet! A Kiválasztott!  Persze én már réges-rég tudom... Mindig is rossz ómenek kísértek téged,Harry... De mondd, miért hagytad abba a jóslástan tanulmányozását? Ha valakinek, hát neked mindennél fontosabbak a jövő jelei! 

  - Ugyan, Sybill, mind a magunk tantárgyát tartjuk a legfontosabbnak! - harsant egy öblös hang, és  Trelawney oldalán felbukkant Lumpsluck. Az öreg varázslónak vöröslött az arca, és bársonysüvege kissé csálén állt már. Egyik kezében egy pohár mézsört tartott, a másikban egy hatalmas húsos táskát. - De ami igaz, az igaz, nem sok ilyen sziporkázó tehetségű tanítványom volt. - Lumpsluck kedvtelve legeltette Harryn kivörösödött szemét. - Akárcsak az anyjának, neki is a vérében van a bájitalfőzés! Esküszöm, Sybill, egy kezemen megtudom számolni, hány ilyen kimagasló képességű diákkal találkoztam... Á, végszóra jöttél, Perselus! 

   - Látnod kellett volna az élő halál eszenciáját, amit az év elején főzött nekem - egy diákom se készített még olyat első próbálkozásra, talán még te se, Perselus... 

  - Nocsak... - susogta Piton, még mindig Harry arcába fúrva tekintetét. Harry kényelmetlenül érezte magát. Cseppet se hiányzott neki, hogy Piton nyomozni kezdjen új keletű bájitaltani zsenialitásának forrása után. 

  - Milyen tantárgyaid is vannak még, Harry?  - kérdezte Lumpsluck. 

  - Sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, átváltoztatástan, gyógynövénytan...

  - Egyszóval az aurorszakmához szükséges tárgyak - jegyezte meg Piton, gúnyos mosoly árnyékával az arcán. 

  - Igen, auror szeretnék lenni - vágta rá dacosan Harry. 

  - És nem is akármilyen auror leszel! - harsogta Lumpsluck. 

  - Szerintem nem kellene aurornak menned - szólt közbe váratlanul Luna. Minden szem a lányra szegeződött. - Az aurorok benne vannak a Rotfang-összeesküvésben. Azt hittem, ezt mindenki tudja.  Belülről bomlasztják a Mágiaügyi Minisztériumot fekete mágiával és a fogínysorvadás terjesztésével. 

Harry úgy belenevetett a poharába, hogy még az orra is megtelt mézsörrel. Csak ezért az egy poénért megérte elhívni Lunát. Mikor pedig köhögve, prüszkölve és csöpögő arccal, de még mindig vigyorogva kiemelkedett a poharából, olyasmit látott, ami további tápot ígért jókedvének: Argus Frics a fülénél fogva vonszolta feléjük Draco Malfolyt. 

  - Lumpsluck professzor! - sípolta a gondnok, dülledt szemében a csínytevő - vadászat gyújtotta eszelős fénnyel -, ez a tanuló egy fenti folyosón ólálkodott. Azt állítja, hogy meghívást kapott az ön fogadására, de késve indult el. Valóban meghívta őt, professzor úr? 

 Malfoly dühösen kiszabadította magát Frics markából. 

  - Jó, elismerem, nem vagyok meghívva! - csattant fel. - Be akartam szökni! Most elégedett? 

  - Nem vagyok elégedett - felelte Frics, de szavaira rácáfolt az arcára kiülő végtelen káröröm. - Erre most csúnyán ráfizetsz! Nem meg mondta az igazgató úr, hogy külön engedély nélkül nincs éjjel mászkálás, mi? 

  - Hagyja csak, Argus, hagyja - legyintett nagylelkűen Lumpsluck. - Karácsony van, és nem bűn, ha valaki el akar jönni egy partira. Ez egyszer eltekintünk a büntetéstől. Maradhatsz, Draco.

 Hogy Ftics erre csalódott és felháborodott képet fog vágni, az megjósolható volt. De az már gondolkodóba ejtette Harryt, hogy Malfoly vajon miért tűnik majdnem ugyanolyan csalódottnak. És miért néz Piton olyan mérges és - lehetséges volna - kissé riadtan Malfolyra? 

 De mire Harry egyáltalán felfogta volna, mit lát, addigra Frics már bosszankodva elcsoszogott, Malfoly mosolyba rendezte vonásait, és köszönetet mondott Lumpslicknak, Piton arca pedig ismét kifürkészhetetlenné vált. 

  - Ugyan, semmiség, semmiség... - söpörte félre Malfoly hálálkodását Lumpsluck. - Végül is ismertem a nagyapádat...

  - Mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt önről, uram - sietett hízelegni Malfoly. - Azt mondta, ön a legkiválóbb bájitalfőző, akit ismer...

 Harry rábámult Malfolyra. Nem a nyalizást tartotta figyelemre méltónak - Malfoly öt éve ugyanezt művelte Pitonnal -, hanem hogy Malfoly valóban kissé betegnek tűnt. Hosszú idő óta először látta közvetlen közelről a mardekáros fiút, s most megfigyelte, hogy szeme alatt sötét karikák húzódnak, s a bőre egyértelműen szürkés árnyalatú.

  - Beszédem van veled, Draco - szólalt meg hírtelen Piton.

*

 A folyosó üres volt, így Harry a dolgozószobából kilépve nyomban elővehette és magára teríthette a láthatatlanná tévő köpenyt. Pitont és Malfolyt megtalálnia viszont már nem volt ilyen könnyű. Futva indult el a folyosón, hisz lépteinek zaját elnyomta a Lumpsluck szobájából kiáradó zeneszó és zsibongás. Piton levitte volna Malfolyt a saját alagsori irodájába? Vagy visszakísérte őt a mardekárosok klubhelyiségébe? Harry mindenesetre rátapasztotta a fülét minden egyes ajtóra, ami mellett elhaladt, mígnem a folyosó végén, az utolsó teremből hangokat vélt hallani. Fellobbanó izgalommal kuporodott le a kulcslyuk elé. 

  - ...nem hibázhatsz, Draco, mert ha kicsapnak...

  - Nem érti, hogy nem volt hozzá semmi közöm? 

  - Remélem igazat mondasz, mert ez rettenetesen ügyetlen és ostoba dolog volt. Máris felmerült a gyanú, hogy benne volt a kezed. 

  - Ki gyanúsít engem? - dühöngött Malfoly. - Utoljára mondom, nem én voltam! Annak a Bellnek bizos van valami ellensége, akiről nem tudnak... Ne nézzen így rám! Tudom, hogy mire készül, nem vagyok teljesen hülye, de nem fog összejönni!

 Egy pillanatig csend volt, aztán Piton halkan így szolt: 

  - Á... látom, Bellatrix nénéd megtanított az okklumenciára. Milyen gondolatokat próbálsz eltitkolni mestered elől, Draco? 

  - Előle semmit nem akarok eltitkolni! De maga nem ártsa bele magát! 

 Harry még erősebben rányomta a fülét a kulcslyukra. Mi történhetett, hogy Malfoly így beszél Pitonnal?  Azzal a Pitonnal, akit mindig is mélyen tisztelt, sőt szeretett? 

  - Szóval azért kerülsz engem év eleje óta? Féltél, hogy beleavatkozom a dolgodba? Ha bárki más venné a bátorságot, hogy sorozatos felszólítások után se jelenjen meg a szobámban... 

  - Küldjön büntetőmunkára! - acsargott Malfoly. - Jelentsen fel Dumbledore-nál! 

 Egy pillanatig megint csend volt. 

  - Nagyon jól tudod, hogy egyiket sem akarom tenni - felelte végül Piton. 

  - Akkor ne hívogasson a szobájába! 

  - Figyelj rám! - Piton annyira lehalkította magát, hogy Harrynek szinte bele kellett préselnie a fülét a kulcslyukba, hogy értse a szavait. - Segíteni próbálok neked. Megesküdtem anyádnak, hogy védelmezni foglak. Letettem a Megszeghetetlen Esküt, Draco...